Formentor2009.05.18. 11:41, kopanim
Egy kis Fiat Pandát béreltünk – magyar pénztárcának is megfizethető áron, majdnem minden utca sarkon lehet autót, motort, biciklit bérelni -, hogy egy kis maszek szigettúrát tegyünk. Célunk a Formentor félsziget volt, de előtte el is kellett oda jutni.
Incának indultunk – ahol még vettünk egy pár bőrtáskát – majd az ingyenes autópályán – leander az út mellet folyamatosan, néhány körforgalom, tempós haladási lehetőség – megérkeztünk Alcúdiába, ahol egy kicsit megálltunk. Alcúdia, melyen neve arab eredetű, a sziget észak-keleti részén, a róla elnevezett nagy öböl mellett fekszik. Megnéztük a városközpontban lévő középkori városfalat, amely a kalózok elleni védelmet szolgálta, láttunk kövekből, kagylókból készített ajándéktárgyakat, megnéztük kívülről a Sant Jaume plébániatemplomot. A templom mellett található egy római kori ásatás is, mely a hely geopolitikai fontosságát is hangsúlyozza.
Néhény fotó az öbölről, majd Pollenca városa felé, északra indultunk, hogy további római kori emlékeket nézzünk meg – különösen az épen maradt hidat -, de miután nem találtuk meg elsőre, indultunk Formentor felé, a híres világítótoronyhoz. Nagyon szép kilátás nyílik a tengerre, egyik oldalt hatalmas sziklafal, a másik oldalt a szakadék, szóval észnél kell lenni a vezetőnek, néhol maximum kettesben lehet közlekedni. A világítótoronyba akar mindenki bejutni, ott parkolni közvetlenül, hatalmas kocsisor, mi kb. egy félórát vártunk, hogy helyünk legyen. Gyönyörködtünk a tájban, kilátásban, aztán folytattuk utunkat.
A sziget déli része felé indultunk, a híres, Európa legnagyobb botanikus kertje, a Botanicactus felé. Előtte átrohantunk a sziget belső, elsősorban mezőgazdasági terülén, majd megérkeztünk a 150000 m2 területű, 400 különböző kaktuszfajnak helyett adó kertbe.
Szinte csak a kert középső részét tekintettük meg, így is 3 órát eltöltöttünk a Botanicactusban.
A fáradtságot a nem messze levő Es Trenc strandon próbáltuk kipihenni, amely híres arról, hogy fehér homokú, nagyon jó fekvésű, és a nudisták is nagyon kedveleik.
Jelentem, nudistát nem láttunk, de egy sólepárló üzemet igen, majd Llucmajoron keresztül hazaindultunk S’Arenalba.
|